Andy-t Prue kiskoruk óta ismeri, már régebben is volt vele kapcsolata!

Amikor újból találkoztak Prue nagyon megörült Andynek! Ám a férfi vacsora 
meghívását nem fogadta el rögtön, mert félt belekezdeni egy újabb kapcsolatba.

De végülis elfogadta a randit, és nagyon meglepte, amikor reggel arra eszmélt, 
hogy már az elsõ éjszakát együtt töltötte Andy-vel. De végülis megegyeztek, hogy 
folytatják a kapcsolatot, csak egy kicsit lassabb tempóra váltanak! :)

Mivel Prue megtudta Andynek volt egy elõzõ házassága, és ezt nem mondta el neki 
összeveszett vele…

Andy kezdte gyanítani, hogy valami nem stimmel náluk, mivel Prue túl gyakran tûnt 
el magyarázat nélkül. Ezért Andy a kapcsolatuk befejezését javasolta. De Prue nem 
akarta elveszíteni Andyt, és az igazság varázslatával kipróbálta mit lépne, ha megtudná, 
hogy boszorkány. Azonban Andy ugy döntött, hogy nem szeretne egy boszorkánnyal együtt 
élni. Ezért Prue szakított vele. Mivel az igazságvarázslata alatt történt ez Andy nem 
emlékezett arra, hogy Prue elmondta volna, hogy boszorkány, így nem tudta miért is 
szakítottak.

Pruenak sok gondja van a rendõrséggel, és Andy elszántan vizsgálta ezeket a megoldatlan 
ügyeket!

Prue megnyugszik, hogy Andy most már mindent tud róluk! (Nincs több titok) De Andy 
nagyon mérges rá, hogy alig adott neki gondolkodási idõt! De végül azt mondja, hogy 
akármennyit gondolkodott volna akkor is ugyanez lett, volna a válasza.

Közben Andy után a belügyminisztérium elkezd nyomozni, mert túl sok a megoldatlan 
ügye. Arra gondolnak, hogy falaz valakinek! De Andy nem akarja feladni Pruet ezért 
inkább, beadja a jelvényét.

Végül a 1. 22. részben Andy meghal, hogy megmentse a lányokat! Prue nehezen tudja, 
feldolgozni az esetett, mivel pont akkor valloták be egymásnak, hogy még mindig 
szeretik egymást!